Bevezető gondolatok kutatásunkhoz

Kutatásunk középpontjában a tanulási technikák és tanulási stratégiák állnak, hiszen napjainkban egyre égetőbb problémát jelent, hogy a gyerekek nem tudnak tanulni, a tanárok pedig tétlenül állnak és legtöbbször nincs ötletük, mit lehetne kezdeni a felnövekvő generációval. Mi a probléma gyökerét abban látjuk, hogy a gyerekeket nem arra nevelik, hogy saját érdekükben, saját érdeklődésükből, saját technikáikat alkalmazva tanuljanak, hanem arra kondicionálják őket, hogy valamilyen módon ugorják át az iskola által eléjük gördített akadályokat, sokszor akár az élettől teljesen elrugaszkodott módon. A pedagógusok még mindig előszeretettel alkalmazzák azokat a módszereket, amelyek egyáltalán nem segítik a gyerekek jövőbeli boldogulását. A túlzott ismeretközpontúság, a gyermek aktív tevékenykedtetésének háttérbe szorulása, a frontális oktatás egyeduralma, a kizárólagosan a teljesítményre koncentráló iskola megnehezíti a gyermekek tanulási folyamatának eredményességét. A jelen iskolarendszerben a “tanulásban a verbalitás és az emlékezet terén kiemelkedő egyének lesznek sikeresek” (http://www.diszlexia.hu/Kozoktatas.htm 2012.03.06.11:16).

Pedig az iskola elsődleges célja az volna, hogy megtanítsa a felnövekvő generációnak, hogy miként boldoguljon a hétköznapi életben, hogy életképes, saját értékrenddel rendelkező felnőtt váljék belőlük. Ehhez azonban meg kellene tanítani a gyerekeknek, hogy megismerjék saját magukat, tanulási stílusukat, olyan technikákat, stratégiákat kellene elsajátíttatni velük, amelyek segítségükre lehetnek a nehezebb tananyagrészek feldolgozásában is.

„A közoktatás feladatától való eltávolodásának azonban csak egyik oldala, hogy nem a társadalmi elvárásoknak megfelelő módon képezi a jövő nemzedékeit. A másik, és már az iskolák falait is feszítő oldal, az iskolába kerülő gyermekek képesség-struktúrájának megváltozása, amihez semmilyen módon nem volt képes alkalmazkodni az oktatás” (http://www.diszlexia.hu/Kozoktatas.htm 2012.03.06.11:23).

Különösen fontos a képesség-struktúrákhoz való alkalmazkodás a tanulásban akadályozott gyermekekre nézve. Rájuk még kevésbé jellemző, hogy saját technikákat, stratégiákat dolgozzanak ki, hogy megismerjék saját tanulási stílusukat, így különösen fontos lenne időt szentelni arra, hogy megtanítsuk tanulni őket.

Eddigi gyakorlataink és hospitálásaink alatt felfigyeltünk arra, hogy az alternatív iskolákban sokkal több időt és energiát fektetnek a tanulási technikák és stratégiák tanítására, valamint a pedagógusok törekednek arra, hogy megismerjék minden gyermek saját tanulási stílusát, egyéni jellemzőit. Ebből kifolyólag, az ezen iskolákba járó gyermekek sokkal önállóbbak, és kevésbé jellemző rájuk, hogy az osztályzatért vagy a büntetés elkerülése végett tanulnának. Sokkal kreatívabbak, mint velük egykorú más iskolákba járó társaik, valamint hamarabb kialakul a saját érdeklődési körük, amiben örömmel elmélyülnek.

A magyar iskolarendszer merevségét bizonyítja Gyarmathy Éva kísérlete (Gyarmathy, 1996.) is, melyet általános iskolai tanulókkal végzett. Megkérte a gyerekeket tanító pedagógusokat, hogy állítsanak össze egy olyan 18 kérdésből álló kérdőívet, ami minden osztályfokról tartalmaz kérdéseket, és a diákok biztosan tudnak rá válaszolni. Az kapott eredmények szerint a diákoknak csak 20%-a tudott a kérdésekre válaszolni, és nem biztos, hogy mindre helyesen. A gyermekek elmenekülnek a rájuk zúduló tananyag elől, a kimeneti oldalon pedig torzult önértékelésű, frusztrált fiatalokat dob ki a gép. Valóban ez lenne az iskola célja?

Kutatásunkkal igazolni szeretnénk, hogy milyen fontos lenne minden iskolában időt szánni arra, hogy tanulóikat megtanítsák tanulni.

Összefoglalva elmondható tehát, hogy témaválasztásunk célja, hogy:

• felderítsük a tanulási stratégiák és tanulási stílus iskolai tanításának, megismerésének kevéssé kutatott területét,
• lehetőségeket mutassunk be minden pedagógus számára, amelyek megkönnyíthetik iskolai munkájukat,
• bemutassuk az egyes iskolatípusok tanulásszervezési módjai, technikái közti különbségeket.

Ugyanakkor megfogalmazódott bennünk egy átfogó iskolakritika, a jelen közoktatási rendszer felé, ugyanis:

• az iskolák többségére a túlzott ismeretközpontúság,
• a pedagógusok nagy részére teljesítményközpontúság jellemző,
• a közoktatás pedig nem nyújt elegendő teret az egyéni képességfejlesztésre, a szociális kompetencia fejlesztésére, amelynek elengedhetetlen szerepe van a későbbi társadalmi sikerességben.